hivatalos BIT logo.jpg 

A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák találkozója, röviden BIT, több mint tizenöt éves múltra tekint vissza.

1998-ban négy Bolyai nevet viselő középiskola igazgatói – köztük iskolánk igazgatója is – együttműködési szándékukat fejezték ki Bolyai János és Bolyai Farkas szellemi örökségének ápolása, egymás értékeinek megismerése céljából, hagyományteremtő szándékkal.

Az együttműködési megállapodást 2005. március 21-én írták alá, megalapítva a Bolyai Iskolák Szövetségét. A szövetség tagjai: a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium, a mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola, az ócsai Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, az aknaszlatinai (Kárpátalja, Ukrajna) Bolyai Középiskola, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a zentai (Vajdaság, Szerbia) Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium.

Az együttműködés célja:

  • A Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő középiskolák hagyományainak ápolása
  • a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése
  • tapasztalatcsere diákok, tanárok, a helyi közösségek tagjai között
  • az oktató-nevelő tevékenység fejlesztése tudományos-, kulturális- és sportrendezvények által, tehetséggondozás

A felek megállapodtak abban, hogy éves rendszerességgel találkozókat szerveznek, amelyeken a partnerintézmények reprezentatív csapatai vesznek részt: tehetséges diákok és az őket felkészítő tanárok. A találkozók szerkezete igen összetett. Többfordulós vetélkedők, változatos kulturális programok teszik sokszínűvé, izgalmassá a találkozókat, amelyeken nem csupán egymás értékeinek megismerésére van lehetőség, hanem arra is, hogy akár életre szóló barátságok szövődjenek.

A vetélkedőkön a csapatok összemérhetik tudásukat a matematika, általános műveltség, hagyományőrzés, művészetek és a sport terén. A vetélkedő győztese elnyeri a Bolyai Iskolák Szövetsége által alapított vándorserleget.

A 2016/2017-es tanévben Szombathely a XVI. BIT házigazdája.

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30