Izgalmas pillanatok a könyvvásár színes palettáján

           Marosvásárhely egyik legizgalmasabb, legrangosabb kulturális rendezvényeinek egyike a novemberi nemzetközi könyvvásár, Erdély legnagyobb magyar könyvvására, sőt –egyediségéről, sajátos hangulatáról megítélve – a Kárpát-medence egyik leghíresebb magyar könyves szemléje.

„Ha Marosvásárhelyen könyvvásár, akkor a Bolyaiban is író-olvasó találkozó…”, – hangzott el évekkel ezelőtt iskolánk dísztermében az egyik hasonló rendezvényen. És valóban, most már az évek távlatából szemlélve mondhatom, hogy eme szavak jóslatként simultak az iskolánk kulturális életébe.

Megtiszteltetés a Bolyai Farkas Líceum számára, hogy szerves része lehet a könyvvásár programjának, és évről évre vendégül láthatja a kortárs irodalom híres képviselőit: Kányádi Sándort, Kovács András Ferencet, Lackfi Jánost, Vörös Istvánt, Varró Dánielt, Szabó T. Annát, Bosnyák Viktóriát, Zágoni Balázst, Cseh Katalint, László Noémit…

Idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében a kisbolyaisok két debütáló szerzővel találkoztak. November 16-án, csütörtökön délelőtt Soós István íróval, azaz ifj. Király Istvánnal, az egykori bolyais diákkal, aki elragadó empátiával mutatta be sikergyanús kötetét, a CINCEN FICC – Egy kisegér kalandos utazásai című meseregényét. (2017, Mentor Könyvek Kiadó). A szerző megnyerő hangjátékkal olvasott fel egy kedvenc meserészt, majd a harmadikosok rövid előadása révén még inkább felelevenedett előttünk az árván maradt kisegér drámai sorsa és a jó, pozitív vég, amely az együvé tartozást, a szeretetet, a célkitűző, életutat követő, kitartó ember munkáját dicséri.

A gyerekeket sok minden érdekelte az íróval kapcsolatban, és kérdésekkel ostromolták. Például, hogy miért ír álnéven? Hány évesen kezdett el írni? Miért ír állatokról? Miért CINCEN FICC? Hogyan találta ki azt a sok érdekes állatnevet? Hogyan rajzolta oly szépen az állatokat Enyedi Ráhel, a könyv illusztrátora (aki szintén jelen volt a rendezvényen)?

A negyedikesek furulyás dalcsokorral, a kisebbek pedig rajzokkal köszönték meg az élményt. És végül sorra kerülhetett a várva várt dedikálás is.

Pénteken, november 17-én versórára invitált bennünket Albert Homonnai Emőke költő, aki bájos mosollyal vezetett végig egy régi világ eseményein, érzelmein, az egykori gyermekhangra írott versekkel. (LENCSI KÖNYVE – Versek egykori gyermekhangra, 2017, Gutenberg Kiadó)

Az egykori gyermekhang nem feltétlenül a múlt század képét és hangulatát idézi. A versek témái és a leírt történetek akár a mai gyerekéi is lehetnek. Mert a költő univerzális nyelven gondolkodik, beszél és ír: egyben a hajdani és a mai nyelv, a gyermeknyelv. Nem maradhatott el a kedvenc versek felolvasása, de a kisdiákok szavalatai sem. Főként a dacoló gyermek verse (Zsarnokság) aratott sikert, és a zsúfolásig telt terem teljes hangerővel ismételgette a vezérmotívumot: AKAROK!!!.

„Mindenáron fára mászni,

akarok!

Könyveinkbe befirkálni,

akarok!

A levesemben pocskolni,

akarok!

Vízben, sárban tapicskolni,

akarok!

Hideg kőre lecsücsülni,

akarok!

Csak későn elszenderülni,

akarok!

Cukrot zsákszám szopogatni,

akarok!

Bilit felborogatni,

akarok!

Bármely büntetést kibírni,

akarok!

Szülőket idegileg kinyírni,

akarok!

 

Ez kérem, egy ilyen korszak,

nyugodt szívvel szólíthatnak

hát Nabukodonozornak.”

Mátéfi István, a líceum igazgatója mindkét találkozón örömét és köszönetét fejezte ki a két kötet bemutatása kapcsán, és azt kívánta, hogy a szerzők a következő köteteiket is a Bolyai Farkas Líceumban mutassák be.

Mint szervező és beszélgető társ köszönöm a két szerző közreműködését, hisz az általuk megalkotott mesék, versek, történések még inkább felkeltették az olvasás iránti kedvet, érdeklődést, egyeseknél pedig fokozták mindezek kreatív továbbgondolását.

Pop Ágnes alsós tanár  

 

Eseménynaptár

2024. október
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix