10. Nemzetközi Felolvasómaraton – 2018. február 20.

„Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám.”

       Az évről-évre népszerűbb, nemzetközivé szélesedett felolvasómaraton fő szervezője 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. A 2009-ben Székelyudvarhelyen elindított maratoni felolvasás minden évben magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotójának életművére irányítja a figyelmet országhatárainkon innen és túl.

 

       Idén a 195 éve született Petőfi Sándor (1823-1849) műveit szólaltattuk meg. Ez az év egyúttal Az apostol megírásának és az 1848-as forradalomnak a 170. évfordulója.

       Iskolánk idén is csatlakozott a felolvasómaraton résztvevőihez, amely 2018. február 20-án, kedden zajlott reggel 8 órától délután 4 óráig. Helyszínei az iskola könyvtára és osztálytermei voltak, ahol közel 240 diák, és számos tanár is izgalommal olvasta Petőfi Sándor műveit, nem csak magyar, de még francia nyelven is.

       A korábbi évekhez hasonlóan a felolvasók névre szóló könyvjelzőt kaptak ajándékba a főszervezőknek köszönhetően.

       A maraton célja ráirányítani a figyelmet az olvasás fontosságára, szépségére, magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségének műveire. Ez az alkalom sok diákot megmozgatott, kik életkortól függetlenül csatlakoztak a határokon átívelő felolvasáshoz, megtapasztalva az olvasás közösségformáló erejét és élményét egyaránt.

 

IMG 4608

IMG 4609

IMG 4610

IMG 4611

IMG 4612

IMG 4613

IMG 4614

IMG 4615

IMG 4616

IMG 4617

IMG 4619

IMG 4620

IMG 4620

IMG 4622

IMG 4624

IMG 4627

 

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix