Gólyabál – előválogató

Mint minden évben, idén is a XII.-es évfolyam megszervezi a Bolyai Farkas Elméleti Líceum gólyabálját, ami nem más, mint a kilencedikesek hivatalos beavatóünnepsége. A gólyabálon részt vevőket egy izgalmas, emlékezetes délutáni tevékenység során választják ki, az előválogatón.

A 2018-as gólyabál előválogatója hétfőn, szeptember 17-én került megszervezésre. Nem kevesebb, mint 86 kilencedikes diák mutatta be tudását négy teremben zajló, különböző próbákon a következő kategóriákban: bemutatkozás, tehetségek, általános ismeretek, improvizáció, tánc. Mindenhol öt tagú zsűri fogadta a gólyákat, akiknek kérdésekre kellett felelniük, szituációkba kellett képzeljék magukat vagy éppen a zene ritmusára és testük mozgására kellett hagyatkozzanak. Egytől-egyig, az összes kilencedikes diák jól teljesített, mosolyt csalt arcunkra, és reméljük, hogy a válogatóra boldogan, nevetve emlékeznek majd vissza.

18 órára az utolsó csapat is elhagyta a termeket, ekkor folytatódott a szervezők munkája. A zsűricsapatok pontszámainak összesítése után már nem volt titok, hogy ki az a 14 kilencedikes diák, akik képviselni fogják osztályaikat a gálaesten.

Szeptember 18-án, kedden, a nagyszünetben hirdettük ki az eredményt, majd ezen a napon, kicsit később, a kiválasztottak megismerték párjaikat és mentoraikat.

Íme a 14 kiválasztott gólya:

Kiss Péter és Giliga Orsolya (IX. A)

Szász Péter és Bighirel Orsolya (IX. B)

Szilágyi Bálint, Adorjáni Sára és Dósa Bíborka (IX. C)

Tompa Ferenc és Jitianu Rosemarie (IX. D)

Vass Péter és Kiss Zoltán (IX. E)

Csegzi Andrea és Szász Blanka (IX. F)

Kupán Zsolt (IX. G)

Gratulálunk nekik! Sok sikert az előttük álló kihívásokhoz!

Pávai-Marossy Zsófia

XII.E

Gólyák

 

Szervezők

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix