Nobel-díjasok és tehetséges diákok XII. találkozója

A Szegedi Tudós Akadémia minden évben kétszer rendezi meg a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóját: az év elején IX., illetve X.-es diákok, valamint az év végén XI. és XII.-es tanulók számára.

József Éva tanárnő vezetésével iskolánk XII.-es diákjai (Ács Eszter-XII.E, Dósa Eszter-XII.A, Pávai-Marossy Zsófia-XII.E) is részt vettek a 2018. december 5 -7. között megrendezett konferencián, ezzel képviselve az egyetlen határon túli iskolát.

Az 5.-én éjjel Szegedre érkező csoportunk kevés alvással, de annál több buzgalommal és kíváncsisággal vetette bele magát a következő két nap eseményeibe.

December 6.-án, miután a részt vevő diákokat két nagyobb csoportra osztották, a mi csapatunk megismerkedett a Szent-Györgyi hallgatókkal, akik meséltek a programról, mely biztosítja a Szegedi Tudományegyetemen levő különleges ösztöndíjukat és fedezi az általunk folytatott kutatásokat. (további információk itt: http://www.med.u-szeged.hu/hirek-esemenyek/2018-julius/legyel-te-is-szent?objectParentFolderId=24452). Később a programban részt vevő és aktívan kutató első éves ÁOK (Általános Orvosi Kar) diákjai vezettek be minket az általuk kutatott témák rejtelmeibe: új gyógyszerbeviteli műveletekről, az ALS (Amyotrophic Lateral Sclerosis) nemrég felfedezett lehetséges okairól, az antibiotikum rezisztenciáról és más érdekes kutatásokról értesülhettünk.

Pár óra szabadidő után a Szent-Györgyi mentorok előadásait hallgathattuk meg hat különböző, de mindenképp érdekes témakörön belül (pl.: a kísérletes sebészet, a biológiai gátrendszerek fontossága, vagy egy mutáns egértörzs génterápiában és rákkutatásban való alkalmazása).

Egy rövid kávészünet és pár ismerős arc felfedezése után következett az utolsó, legizgalmasabb előadássorozata az estének. Miután bemutatták a Szegedi Tudós Akadémiát, a Szent-Györgyi hallgatók programját és díjazták 2018 legkiválóbbnak titulált diákját, elérkezett a pillanat Kurt Würthrich, a Nobel-díjas meghívott előadására.

A 2002-ben, az NMR (mágneses magrezonancia) biológiai makromolekulákon való alkalmazásán folytatott kutatásaiért kémiai Nobel-díjjal értékelt tudós humorosan és könnyeden adta elő életének és díjának történetét. Megismerhettük kutatásának első lépéseit, hátterét, kötelékét a sporthoz és nehézségeit is, de ugyanúgy megpillanthattuk a benne élő tudásvágyat. A számára feltett kérdésekből azt is megtudtk, hogy a kutatás számára sosem jelentett terhet és kíváncsisága, motiváltsága segítségével a legnehezebb periódusokon is átlendülhetett és tovább dolgozhatott. Kedvessége és szerénysége engem őszintén meglepett, hiszen valahogy sosem így képzeltem el egy híres és elismert tudóst. A róla szóló beszámolót egy tőle elhangzott mondattal zárnám, amely bemutatja Kurt Würthrich igaz lényét: „I was never working for a Nobel prize... I was just looking if I can get anything out of my hemoglobin to run faster.” („Sosem a Nobel-díjért dolgoztam, csak meg akartam nézni, hogy kinyerhetek-e bármit is a hemoglobinomból, hogy gyorsabban futhassak.”).

Az egész nap tartó, csupán angol nyelven folyó előadássorozatot egy gálaműsor zárta, majd egy gálavacsorán vehettünk részt, ahol régi ismerősök találkoztak és új barátságok kötődtek.

December 7.-én délelőtt, a programok lezárása képpen a résztvevő diákok és tanárok meglátogattak egy, általuk már korábban kiválasztott labort, melynek kutatói részt vesznek a Szent-Györgyi hallgatók programjában. A mi csapatunk az SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáján végzett „Sejttenyészet és flow cytometria” témakörében való kutatásba nyert betekintést.

A konferencia helyszínét felejthetetlen élményekkel, tapasztatlattal és új tudással hagytuk el. Mindez pedig nem csupán egy két napos „kirándulás” marad számunkra, hanem egy felbecsülhetetlen értékű emlék, amely ösztönöz a jövőnk jobbá tételére.

Pávai-Marossy Zsófia-Réka, XII.E

 

01

02

03

04

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix