Működési a szabályok a 2020–2021-es tanévben

Ki- és bejárás az iskolába: minden bejáraton reggel hőmérsékletet mérnek

  • a főépületbe járó osztályok a főkapun, az 1-es bejáraton érkeznek
  • a bentlakás épületébe és a C3-as épületbe járó osztályok a Bolyai utca felőli, 3-as bejáraton érkeznek
  • távozás az iskolából ugyanazon a kapun történik, ahol reggel érkeztek a diákok

Órák és szünetek:

  • A tanítás reggel 7, 8 vagy 9 órakor kezdődik.
  • Maradnak a hagyományos 10 perces szünetek, de nem lesz nagyszünet. Ezekben az órákat elválasztó szünetekben a diákok nem mehetnek ki az osztályból, és a tanárok is bent maradnak 3-4 percet, majd átmennek a következő órára.
  • Minden óra közben be lesz iktatva egy 10 perces szünet, különböző időpontokban, tehát egy folyosón egyszerre csak pár osztály lesz szüneten. Ekkor a gyerekek étkezhetnek, kimehetnek az udvarra, az illemhelyre. Ebben az óraközi 10 percben a tanár is szüneten van, tehát elhagyhatja az osztálytermet.
  • Az óraközi szünetek nem érvényesek az online órákra, csak a hibrid oktatás esetében.

Osztálytermek, ültetés:

  • Minden osztályteremben a diákok névsor szerint fognak ülni, a padra rá lesz ragasztva a nevük, a dupla padok esetében csak a egyik felét használhatják.

Tankönyvek átadása: a tankönyveket a diákok összekötve kell behozzák az iskolába, kitöltenek két lapot könyvek leltározására. A tankönyvek a kémia laborba kerülnek fertőtlenítésre, majd a személyzet osztja ki újra azokat. Ha tanároktól kapták a diákok a tankönyveket, ugyanúgy felhozzák a fertőtlenítésre, és utána kerülnek a könyvek a szaktanárokhoz. Aki elveszített tankönyvet, az vagy visszavásárolja, vagy 3 példányban fénymásoltatja.

A tankönyveket az alábbi program szerint kell hozniuk a diákoknak:

  • kedd: VII., VIII., XII. A, B, C, D
  • szerda: VI., XII. E, F, G, H
  • csütörtök: XI. évfolyam (minden osztály)
  • péntek: X. évfolyam (minden osztály)

Diákok online oktatás kérése: azok a diákok, akik valamilyen betegségben szenvednek, és csak online oktatáson vehetnek részt, a családorvostól vagy szakorvostól kell a betegséget igazoló papírt hozniuk.

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix