Iskolánk keretén belül rengeteg délutáni programra van lehetőség, közöttük a József Éva biológia tanárnő által vezetett Nemzeti Tudósképző Akadémia tevékenységeire. A program keretén belül, csapatunknak először volt lehetősége Szegedre utazni a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozójára.
Április 6-án érkeztünk Szegedre, ahol laborgyakorlatokkal kezdtük a tevékenységet. Szemboncolással, bioinformatikával, szövettannal, és más gyakorlatokkal bővíthettük ismereteinket.
A második nap, egy kiadós reggeli után, skill laborral kezdődött. Egy orvosi kiképzési központba kerültünk ahol lehetőség adódott arra, hogy megtekintsünk egy mentőautó-szimulátort, amelyből egész Magyarországon csak kettő van. Az emeleten pedig belátást kaptunk egy műtétet szimuláló terembe is, ahol megtudtuk, hogyan folyik a felkészülés rengeteg kritikus helyzetre a sűrgősségi orvoslás világában, illetve kipróbálhattunk egy ultrahang szimulátort is. Az egyetem laborjának látogatása után a Pick Arénában folytatódott a programunk. Itt Sulyok Tamás elnök úr, illetve Botka László polgármester úr beszédét követően hat különleges előadást hallgathattunk meg. Három Nobel-díjas kutató: Dan Shechtman, Joachim Frank és Tim Hunt, két díszvendég: Dennis Lo és David Weinberg, illetve a "Kiváló Szent-Györgyi Diák 2025" elismeréssel díjazott tanuló prezentációi által léphettünk beljebb a tudomány és a kutató munka világába. A konferencia után gálaműsoron vettünk részt a Szegedi Nemzeti Színházban. Ez egy rendhagyó néptánc előadásból, illetve a Talentum díjak átadásából állt. A nap utolsó programja egy gálavacsora volt.
A harmadik napon, reggeli után az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba mentünk, ahol legelőször a 2025-ös év Talentum díjas kutatóinak előadásain vehettünk részt. Ezután a várva várt kerekasztal beszélgetésekre került sor a Szent-Györgyi Mentorok és Diákok között. Minket az erdélyi születésű, később Magyarországon sikereket elérő Dr. Krizbai István kutatóprofesszor látott el hasznos tanácsokkal, mesélt nekünk kutatásáról (mely a neurovaszkuláris egységre irányul) és szakmai tapasztalatairól. Egy gazdag ebéd után megelégedetten vettük az irányt haza, Marosvásárhely felé. Megtiszteltetés volt számunkra részt venni ezen a színvonalas konferencián, ahol felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, és hálásak vagyunk József Éva tanárnő irányításáért és a Gedeon Richter, AAGES és Intersoft cégek pénzügyi támogatásáért. Tim Hunt szavaival élve ,,A tudomány arról szól, hogy alkalmazzuk, amit tudunk, és kérdéseket tegyünk fel azzal kapcsolatban, amit nem tudunk." Mindezek alapján mi is kihasználjuk lehetőségeinket annak érdekében, hogy fejlődhessünk és kibővitsük látókörünket a tudomány terén; várjuk a következő lehetőséget ilyen alkalmakra.
Borbély Márton, Kovács Ákos-Krisztián, Pávai-Marossy Kinga, Porkoláb Csenge-Mikolt, Burján Johanna, Tordai Ágnes-Eszter, Sütő Boróka Júlia