Ma, június 25-én 10 órától a Bolyai sportpályáján sor került a Segíteni Öröm jótékonysági akció nyertes tomboláinak kihúzására. Az alábbi számú szelvények kerültek kihúzásra:
Ma, június 25-én 10 órától a Bolyai sportpályáján sor került a Segíteni Öröm jótékonysági akció nyertes tomboláinak kihúzására. Az alábbi számú szelvények kerültek kihúzásra:
Adománygyűjtési akciónk lassan a végéhez közeledik, így hát pontosítani szeretnénk a holnap (2021. 06. 25-én, pénteken) esedékes sorsolásunk részleteit. A sorsolás helyét Bolyai Sportpálya adja az esemény pedig 10:00-kor veszi kezdetét. Aggodalomra semmi ok, nem kötelező a jelenlét, mivel a nyertes szelvények listáját közzétesszük a Facebookon, valamint itt, az iskola weboldalán is.
Fontos továbbá, hogy az utolsó 100 méteren még mindig vásárolható tombola, most már azonban csak online formában, a sorsolás napján reggel 8-ig. Még mindig van egy kis idő, hogy az utolsót tombolák is gazdára találjanak. Köszönjük azoknak, akik eddig részt vettek, és azoknak is, akik az este folyamán fognak.
Segíteni Öröm!
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanévzáró ünnepségére 2021. június 25-én kerül sor az iskola sportpályáján a következő program szerint:
- 8-9 óra között osztályfőnöki órák az osztálytermekben
- 9-10:00 között az V–VII. és a IX–XI. osztályok díjazása
- 10:00-10:30 között Segíteni Öröm - Összefogás egy bolyais diákért tombola sorsolása
- 10:30-tól a 0–IV. osztályok díjazása
Szeretettel várjuk a szülőket, hozzátartozókat!
Jótékonysági akció és egyben tombola a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a TimKo üzletekben!
Vásárolj tombolát, támogasd egyik társunkat betegsége leküzdésében, és nyerd meg a 15 ajándékcsomag valamelyikét, vagy akár a két főnyeremény egyikét: egy HP 15S-EQ2012NQ laptopot és egy HP 250 G7 laptopot!
Egy tombola mindössze 10 lejbe kerül, a nyeremények összértéke azonban meghaladja akár a 10 000 lejt is.
A romániai magyar középiskolásoknak szóló Unikornis nyelvi olimpia nevű csapatversenyt a BBTE Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szervezi az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége támogatásával. A 2020/21-es tanévben a verseny két internetes fordulóból és a nyári Unikornis nyelvi táborban sorra kerülő döntőből áll, ahol az előzőekben kitűnően szereplő első hét csapat méri össze erejét.
Június 2-án tudtuk meg az internetes fordulók összesített eredményeit: iskolánk csapata érte el a legmagasabb pontszámot, azaz az I. helyezést. A csapat tagjai: Bologa Eduárd, Székely Dávid és Szilágyi Botond (mindhárman a XI. E osztály tanulói), felkészítő tanáruk: Sikó Olga-Anna.
Gratulálok a sokszínű nyelvészeti feladatok e kitartó és leleményes megoldóinak! És természetesen: legyenek hasonlóan jó formában a csernátoni döntőn!
Sikó Olga-Anna